ÜZLETI ÉS VIP-JELENTKEZÉS

A tehetséget támogatni, segíteni kell! Jelentős részben ezen a segítségen és az ösztönzésen múlik, hogy az adott tudás- és képességtartalomban kiemelkedő teljesítményre képes fiatalok tehetsége kibontakozhat-e, hasznosulhat-e? A TALENTn kezdeményezés olyan fórum, amelyen a tehetségek találkozásával gondolataik, lehetőségeik - reményeink szerint - nem egyszerűen összeadódnak, hanem megsokszorozódnak, hatványokra emelkednek. Ezt fejezi ki a konferencia elnevezése.

Köszönjük, hogy megismerve a TALENTn céljait, programját, részt kíván venni a konferencián!

Mit nyújt Önnek a VIP-jelentkezés?
- svédasztalos ebédet a konferencia előadóival, üzleti és VIP-vendégeivel;
- részvételi lehetőséget a délutáni VIP-fogadáson;
- elsőbbségi bejutást a szakmai fórumokra.

Minden 10. VIP-jelentkező egy további vendéget hozhat magával, VIP-státusú résztvevőként, díjmentesen! Szeretnénk, ha a TALENTn rendezvényeinek résztvevői között személyes és egymást segítő kapcsolat alakulna ki. Ezért szeretnénk mi is megismerni az intézmény által résztvevőként delegáltakat! A kapcsolattartáshoz szükséges adatokon túl ezt szolgálják a jelentkezéskor kért kiegészítő információk. Összesen hat résztvevő jelentkezését tudjuk egyszerre fogadni.

A részvétel díja 14.000 Ft + áfa / fő. A résztvevők után fizetendő díjnak legkésőbb 2013. szeptember 16-ig kell a Silver Kiadó bankszámláján megjelennie ahhoz, hogy a részvételt garantálni tudjuk.

A jelentkezés végén megadható egyedi jelszóval a most megadott jelentkezői adatok a későbbiekben is szerkeszthetők, módosíthatók.

Kérjük, minden szükséges adatot adjon meg! A jelentkezés elküldéséhez valamennyi csillaggal jelölt mező kitöltése szükséges!
A jelentkezést kitöltő adatai
Előnév Vezetéknév * Keresztnév * E-mail cím * E-mail cím ismét * Telefonszám (pl. +36301234567) *
Számlázási adatok
Számlázási név * Számlázási cím * Adószám * Telefonszám (pl. +36301234567) * Résztvevők száma * Megjegyzés
A 1 fő résztvevő számára a részvételi díj: 14000,- Ft + áfa
1. résztvevő
Előnév Vezetéknév * Keresztnév * E-mail cím * E-mail cím ismét * Telefonszám (pl. +36301234567) *
Szeretném, hogy a TALENTn oldal emlékezzen rám és később az email címemmel és jelszavammal egyszerűbben tudjak jelentkezni a következő rendezvényekre.
Kijelentem, hogy a fenti adatok megfelelnek a valóságnak és elfogadom a TALENTn Adatkezelési és Részvételi Szabályzatában foglaltakat. Hozzájárulok ahhoz, hogy a megadott adatokat a Silver Kiadó Kft. a TALENTn konferenciával összefüggésben kezelje. Tudomásul veszem, hogy egy email címről egy regisztráció indítható. A konferencián való részvételi lehetőségemről a szervezők 2013. szeptember 19-én küldenek értesítést.
Ennek az oldalnak az eredeti elérhetősége: http://www.talentn.hu/jelentkezes/vip
Praesent et nulla eu nibh laoreet varius. Nunc venenatis nisi in libero. In sed justo. Sed risus. Cum sociis natoque penatibus et magnis dis parturient montes, nascetur ridiculus mus.